Újdonságok

HÍREK ETS2 1.32: A jófiúk saját póttal járnak

Remélem nem haragszik meg hattorihanzo kolléga, hogy kifújom a szelet a hírszolgálati vitorlájából, de miután éppen az éjszaka lettem kész a kapcsolódó ETS2 és ATS sztringek fordításával, úgy gondoltam, hadd adjak nektek egy rövid kis összefoglalót az 1.32-es tapasz egyik leglényegesebb gameplay-újításáról, a megvásárolható pótkocsikról.

Először is, aki lemaradt volna róla, annak itt az alaphír:
http://blog.scssoft.com/2018/08/update-132-appetizer-trailer-ownership.html

Hogy a megvásárolható pótok idén befutnak, arra ugye számtalan jel utalt: az elmúlt hetek szivárgásai mellett Pavel már a tavalyi gamescom-interjúm alatt is meglebegtette a dolgot, de emlékeim szerint Squirrel is boncolgatta a témát a videóiban. A lényeg, hogy a bejelentés végre hivatalos (sajnos a Hungaroringes eseményen elhangzott többi jóságról még mindig nem beszélhetek), lássuk, mi mondanivalója van a csapatnak az új fejlesztésről.

Amit először is tudni kell, hogy a fejlesztéssel végre nagy abroncsok gördülhetnek le az 18 Wheels of Steel-veteránok szívéről, elvégre ugye emlékezhetünk rá, hogy a korai 18WoS-etapokban bizony ez a funkció nagyon kidolgozottan létezett, hogy aztán a 2008-as (úristen, már 10 éves!) ETS1 kiadása után menjen is a levesbe. A fő kihívást Pavel elmondása szerint nem is maga a fejlesztés, hanem a játékmenet tervezése és prototipizálása jelentette, az ötletelés során a fő szempont ugyanis az volt, hogy a pótkocsi-vásárlás és -birtoklás ne lecserélje, hanem kiegészítse a létező játékmenetet: azaz, a céges kamionnal vállalható Gyors Fuvarok és a céges pótokkal bohóckodó Vállalkozói Fuvarok mellé kerüljön be a sajátpótos vonulat.

Ennek eredménye egy új menüpont (Saját pótos fuvarok), valamint egy, az azt támogató, teljesen új játékmenetbeli vonulat lesz, amely voltaképp a játék minden részére kihat:

Új pótkocsikereskedőket kapunk, ahol saját pótokat vehetünk. A kínálat kezdetben függönyözött oldalú, hűtött, szigetelt és szárazáru szállítására alkalmas pótokat, valamint alacsony alvázú szerelvényeket foglal magába (a tartálykocsik és a konténerszállítók tehát kezdetben kimaradnak a buliból), azok viszont legalább mindenféle méret- és hajtáskombinációban elérhetőek (szóval Európában szóló, dupla, és B-dupla összeállításban, míg az ATS-ben 28, 45, 48 és 53 lábas pótok, valamint dupla és tripla kiépítések is elérhetőek lesznek, mint pl. a Rocky Mountain szerelvények). A pótok ráadásul ízlésesen testreszabhatóak is lesznek: helyzetjelzőket, figyelmeztető jelzéseket, mozgópadlókat, oldalajtókat, poroltókat, és egyéb jóságokat rakhatunk majd rájuk, a felület tehát olyan részletes lesz, mint a kamionkiépítő képernyő, ráadásul a játék a rakományt is figyelembe veszi majd, veszélyesáru-szállításkor így a megfelelő ADR táblák is kikerülnek majd a pótunkra. Öröm!

A megvásárolt pótokat aztán (a kamionokhoz hasonlóan) vagy azonnal használatba vehetjük, vagy egy garázsban helyezhetjük el. Utóbbi esetben a sofőrök is rátenyerelhetnek a gépekre, és azzal kompatibilis melókat vállalhatnak el (látni persze ezután sem fogjuk az úton a kollégákat), de ha akarjuk, a garázsban szunnyadó pótokat "privát" felhasználásúra állíthatjuk, így azonnal használatba vehetjük őket, ha lelátogatjuk az adott garázst.

És csak hogy legyen egy kis fogalmatok arról, hogy mennyire bele kellett nyúlni a játék kódjába és a játékmenetbe, hogy a funkció minden területet hibamentesen kezeljen, íme egy rövid kis lista arról, hogy mi mindenre kellett felkészíteni az economy-t és a játékmenetet a saját pótok problémamentes használatához:

  • Nem vásárolható saját pót, ha még nincs saját kamionod.
  • Bizonyos típusú pótok csak akkor vásárolhatók és használhatók, ha kioldottátok a kapcsolódó skilleket (ADR-szállítmányos pótok pl. nem vehetőek meg, ha nincs egyetlen pontod sem az ADR-skillcsoporton).
  • Bizonyos típusú pótokhoz csak bizonyos államokban/országokban generál melókat a játék (tehát dupla pótokkal pl. elmehetsz Budapestig, de kapcsolódó melókat csak Skandináviában és ott találsz, ahol ezek a szerelvények engedélyezettek).
  • Ha sok tartozásod van, a bank immár a kamiont, garázst és a saját pótokat is viheti.
  • Ha saját pótot húzol, de Vállalkozói fuvart szeretnél vállani, először el kell szállíttatnod a húzott pótodat egy garázsba.

A kamionokhoz hasonlóan természetesen a pótokat is állandóan karban kell tartani, garázsokhoz rendelhetőek, és akár el is adhatóak. A funkció természetesen az 1.32-es nyílt béta egyik nagy újdonsága lesz - személy szerint remélem, mihamarabb befut majd a nyílt próba! :)

Hozzászólások

#2
Csodálatos! A B-Dupla végre jön a játékba pláne megvásárolható ként:D (A Tartályosra , az Alacsony alvázu"Lowbed"- pótokra persze várni fogunk)
 
#4
Nekem is tetszik, csak nem értem hogy saját póttal miért nem lehet vállalkozói fuvar. Az is a sajátom, nem?
 
#7
Igen, 1.32-től voltaképp négyféle melóra számíthattok majd:

- Gyors fuvar: Céges kamion, céges pót.

- Vállalkozói fuvar: Saját kamion, céges pót.

- Online megbízás: Ugyanaz mint a vállalkozói fuvar, csak könyveli a WoTr.

- Saját pótos fuvar: Saját kamion, saját pót, ugyanúgy céges telephelyekről vállalhatók, csak valószínűleg külön ikonnal/listán lesznek elérhetőek. Illetve ekkor egy plusz várakozási fázis is rárakódik az indulásra a berakodással (az persze csak pár másodperces üzenet lesz).
 
#8
Egy egy pici szöveg a Rakodásnál :D Nem baj .. (habár azért már egy kis animációnak jobban örülnénk Ott van egy Animáció a Special Transport-nál amikor inditanak! itt mért nem tudnak ilyen röpke pár Mp-s animációt összedobni?!) Ez nem fikázás vagy semmi negativ :oops::D csak kérdezem
 
#11
Remélem nem csak a gyári térképen lesz használható!:unsure:

Az még jó lenne, ha a részletes testreszabás mellett egyszerűen meg lehetne venni egy gyári vagy maszek pótot. Pl. Jano gyönyörű munkáit, az egyik "restást" imádom!
 
#13

Hát szerintem Jano Munkáit lehet hogy nem fogod vinni ugyan is csak az elején Ilyen Ponyvás illetve Konténeres pótok lesznek! de ahogy irja is majd a többi frissitésben jön a többi! Jano pótjai 90%-a Alacsony alvázas az epdig mint irja még nem került be!
 
#15
Hogy Marko kérdésére válaszoljak:
Minden valószínűség szerint egyelőre csak az alaptérképen lesznek elérhetők a "saját" pótok, mert ahhoz, hogy mapmodokon is megjelenhessenek, a térképekre el kell helyezni — a kamionkereskedésekhez hasonlóan — a pótkocsi kereskedéseket is!
Nélkülük sajnos nem lehet megvásárolni a saját pótkocsikat!

De biztos vagyok abban, hogy például a ProMods, de szerintem a többiek is, az 1.32 hivatalos megjelenése után hamar aktualizálják az új lehetőséget a modjaikban!
 
#16
Na hát akkor izzitanom kell a Gyári térképes Modtiszta profilomat! :LOL: (Egyébként minden más profilom Tele van rakva modokkal csak az nincs !)
 
#17
Igen, 1.32-től voltaképp négyféle melóra számíthattok majd:

- Gyors fuvar: Céges kamion, céges pót.

- Vállalkozói fuvar: Saját kamion, céges pót.

- Online megbízás: Ugyanaz mint a vállalkozói fuvar, csak könyveli a WoTr.

- Saját pótos fuvar: Saját kamion, saját pót, ugyanúgy céges telephelyekről vállalhatók, csak valószínűleg külön ikonnal/listán lesznek elérhetőek. Illetve ekkor egy plusz várakozási fázis is rárakódik az indulásra a berakodással (az persze csak pár másodperces üzenet lesz).
Mint látható, a saját pótos fuvarnál csak magát az árúféleséget láthatjuk a vállalható fuvarlistában, és persze az adott pótkocsi felépítménynek megfelelő típusút.

ets2_20180728_015318_00.jpg ets2_20180728_015417_00.jpg ets2_20180728_015629_00.jpg

Egy egy pici szöveg a Rakodásnál :D Nem baj .. (habár azért már egy kis animációnak jobban örülnénk Ott van egy Animáció a Special Transport-nál amikor inditanak! itt mért nem tudnak ilyen röpke pár Mp-s animációt összedobni?!) Ez nem fikázás vagy semmi negativ :oops::D csak kérdezem
Ez tulajdonképpen egy, az idő múlását jelző állapotsor... tapasztalatból tudom, hogy akár több órát is igénybe tud venni egy trailer megpakolása.

ets2_20180728_020210_00.jpg ets2_20180728_142249_00.jpg

Remélem nem csak a gyári térképen lesz használható!:unsure:

Az még jó lenne, ha a részletes testreszabás mellett egyszerűen meg lehetne venni egy gyári vagy maszek pótot. Pl. Jano gyönyörű munkáit, az egyik "restást" imádom!
A Hungary Map-on és más pályákon is használható lesz az új funkció, de természetesen a fejlesztőknek lesz vele egy kis munkájuk.

Hát szerintem Jano Munkáit lehet hogy nem fogod vinni ugyan is csak az elején Ilyen Ponyvás illetve Konténeres pótok lesznek! de ahogy irja is majd a többi frissitésben jön a többi! Jano pótjai 90%-a Alacsony alvázas az epdig mint irja még nem került be!
Hát annyira nem, hogy jelenleg egyetlen egy "nem gyári" pótkocsi modell sem működik jelenleg az aktuális belső bétával. Tehát a moddereknek lesz feladata bőven, hogy a megfelelő helyre pakolják a megváltozott könyvtárakat és kódsorokat.

Azt azért sajnálom, hogy "jelenleg" a megvásárolt pótkocsikat nem látom a telephelyeken, ahogy a "sofőr nélküli" traktorokat sem... :cautious: Évek óta rajta van a listán,... igazán megoldhatnák már.
 
#20
Hogy Marko kérdésére válaszoljak:
Minden valószínűség szerint egyelőre csak az alaptérképen lesznek elérhetők a "saját" pótok, mert ahhoz, hogy mapmodokon is megjelenhessenek, a térképekre el kell helyezni — a kamionkereskedésekhez hasonlóan — a pótkocsi kereskedéseket is!
Nélkülük sajnos nem lehet megvásárolni a saját pótkocsikat!

De biztos vagyok abban, hogy például a ProMods, de szerintem a többiek is, az 1.32 hivatalos megjelenése után hamar aktualizálják az új lehetőséget a modjaikban!
Köszi! Végül is az nem baj ha a gyári mapon kell vinni, csak a többi mapot ne kelljen lekapcsolni.
 
RestaCar

Fordító

Vendég
Szabályok Help Felhasználók
  • Jelenleg senki sem beszélget.
    Nincsenek üzenetek a csevegésben. Legyen Te az első, aki beköszön!